Amennyire vissza lehet látni az időben, a családom mindig mezőgazdasággal foglalkozott. Úgy tűnt, hogy én leszek fiúágon az első kivétel, mert 20 évig informatikusként dolgoztam, de ami kibillent, visszabillen, a mezőgazdaságban, azon belül a diótermesztésben találtam meg a helyemet.
A családban az első diósgazda apám volt, akit annak idején bekényszerítettek a TSZ-be, de az első adandó alkalommal, amikor ki lehetett lépni, kilépett és vitte magával a bevitt földeket. A kérdés az volt, mit kezdjünk vele. A család háztájiban addig is foglalkozott gyümölcsössel, kb. 1 hektáron volt szőlőnk és őszibarackunk, de ez a kivitt terület 10 hektár volt...
2 hektárra került őszibarack, 1 hektárra nyári alma és mandula, a többire dió, mert „azzal nem kell csinálni semmit, csak összeszedni”.
Ahogy az őszibarack termőre fordult, kiderült, hogy kicsinek nagy, nagynak kicsi a 2 hektár. A piacokon értékesítettünk, embertelen sok munkával. Látszott, hogy nem bírjuk.
A dióról kiderült, hogy nem figyeltünk a fajtákra, összeszedtünk a faiskolákban minden elérhető oltványt, így sem kaptunk eleget, magoncokkal pótoltuk. Megszületett az első rontott ültetvényünk.
Jött még utána néhány…
Apám határtalan földszeretetének hála, a kárpótlás után vásárolt szántóföldeket, amelyeket egyelőre bérbe adtunk, mert sem eszköz, sem idő nem volt a művelésére.
Bennem közben /1999/ megérett az elhatározás, hogy a jövőmet nem az informatikában képzelem el, tetszett a dió, rengeteget olvastam róla, jártam Lengyeltótiba, a magyar dió Mekkájába tanulni és eltelepítettem már saját forrásból a következő 11 hektár diót.
2000-ben elkövetkezett számomra az első szabad május elseje, mert április 30-cal befejeztem az informatikus életemet és csak a mezőgazdasággal foglalkoztam.
Kivettem a bérletből a földeket, gépeket vásároltam, és sok munkával, sikerrel és kudarccal, elkezdtem gazdálkodni.
A dió továbbra is tetszett, ahogy anyagi erőm engedte, folytattam a telepítést, ebben sokat segítettek az ültetvénytelepítési pályázatok, nélkülük lassabban haladhattam volna.
Ahogy a diósok termőre fordultak, meg kellett oldani a betakarítás utáni kezelését. Összefogva két baráti helybéli diótermelő családdal, megépítettük az első diószárítónkat, kezdetben 3 szárítókamrával, amiből mostanra - több lépcsőben fejlesztve- 9 lett, ezzel egyszerre kb. 40 tonna diót tudunk szárítani, ami bérmunka vállalását is lehetővé tette.
A betakarítást gépesítettük, rázógép, felszedőgép segíti a munkánkat.
Nagy öröm, hogy az utánpótlás biztosított a családban, a fiam – szintén informatikusi karrierjét hátrahagyva – erősíti a gazdaságot, és már hároméves Matyi unokámat is alig lehet kicsalogatni a traktor fülkéjéből.
Sok siker és sok kudarc áll mögöttem. Fajtákról derült ki, hogy használhatatlanok, metszésmódról, hogy nem igazán jó, térállás és sortávolságról hogy nem így kellet volna. Mégis, ha újrakezdhetném, nem csinálnék mást, legfeljebb előbb kezdeném a diótermesztést. Nagyon lehet szeretni ezt az életet.
Engelhardt Lajos
Comentarios